Kitty Surprise, avagy egy Street Siemese Cat Élete Velem

Azzal kezdeném, hogy Olasz barátaink, leinvitáltak az óceán partra, egy Február 2.-ai napon. Ezután, egy barátságos, Francia hölgy portája előtt találkoztunk, egy igen szép, szemrevaló kis sziámi cicával, aki épp a vacsorát fogyasztotta.

Ahogy megláttam a cicát, kiejtettem a számon:

Nekem ő kell!...

Nos, itt kezdődött valahol el a MI történetünk. 😊

Szerelem volt első látásra.

Egy héttel később, kaptam egy üzenetet a barátoktól, hogy kell -e a cica, mert befogták nekem.

Tudni kell, hogy az utcáról jött Kitty, semmilyen emberi szocializáció nélkül. Ha csak az nem az, hogy a bokor mögött enni kapott esténként.

Kitty első reggele az ablakomban.

Lehet látni a tágra nyílt pupillát, mely a teljes izgatottság, stressz, félelem jele.

Arról nem beszélve, hogy erősen fújt is rám, amikor beléptem a szobájába.

Egy állat beszoktatása egy családba, egy házba, megterhelő és nehéz feladat.

Rengeteg türelem szükséges hozzá, hogy a végén egy doromboló szőrpamacsot lássunk viszont.

Az első egy hét alatt, megszokta az illatomat, hangomat, ritka jelenlétemet amit aztán sűrűbb látogatások és hosszabb ott tartózkodások követtek.

Ami számomra meglepő volt, hogy első pillanattól kezdve szobatiszta volt. Hogy ez annak volt köszönhető, hogy az alom homokos és sóderos volt, amit a ház körül szedtem össze neki, nem tudom.

Szobatiszta!

A második héten, közvetlenül elé ülve tevékenykedtem a szobában ahol eredetileg élt, így szokott hozzám legjobban. Az ételt hozzám kötötte.

Tudta jól, ha megjelenek nála reggel, az finom falatokat jelent.

Harmadik héten, kézből adtam neki falatokat, majd a testi kontaktus szabályt vetettem be, megsimogattam a lábát.

Amire hangos szuszogással reagált, viszont nem fújt. Előrelépés történt!

Egy felemelő pillanat, amikor a tenyerembe tette a kis mancsát.

Ez így ment, a negyedik hétig, aminek a végén, elkezdett dorombolni nekem! Azaz kifejezte felém érzett szeretetét!

Látni, hogy nyugodtan fekszik, már nem puposítja a hátát. A cica stressz mentes.

Na, itt kezdett el érdekes lenni a dolog!

Ugyanis, amikor megkaptam, még tüzelt egy hétig. Fogtam is a fejemet éjszakánként, nehogy kiszökjön.

Fel sem merült bennem az, hogy kiscicával gazdagodott volna. Azt hittem, hogy a nem utcai közeg miatt, végre gyarapodni kezdett.

Ugyanis soványka volt. A gerinc csontjai kiálltak.

Viszont amikor a hasát mutatta és kérte a simiket, akkor már derengett.

A fialás közeledtével, egyre kevesebbet aludhattam, mert felugrott az ágyamba és simogatásokat kért tőlem. S mint jó gazdi, adtam is neki bőségesen.

Mire elérkezett a várva várt pillanat, nem evett. Nyugtalan lett, folyton helyet keresett, közben pedig rajtam csüngött.

Április 13. reggel 8 óra. Megindult.

Fájdalmában meg is kapott kicsit de nem volt vészes. Hagytam, tegye a dolgát és izgatottan figyeltem.

Az első baba 11 óra körül érkezett, kissé nehezen.

Fehér színű.

Aztán szépen sorban, 14 óráig megérkezett a harmadik, majd negyedik, végül 5 kiscicával gazdagodtunk.

Aki azt hiszi, hogy egyszerű egy cica mellett bábáskodni, az téved.

A kölyök, születéskor, csurom vizesek, a pléd alattuk szintén. Szóval jól jött a papír törlő és egy új, száraz és felmelegített pléd is alájuk.

Nagyon fontos, hogy ne fázzanak meg!

Egy hetesen, már a fél szemük nyitva és jönnek hozzám, ha benyúlok hozzájuk. A Kitty amúgy méhgyulladást szerzetett, amire antibiotikumot írt fel neki az orvos.

(Aki mint egy jó fejségből megnézte, hogy 4! Kisfiú és 1 Kislány jött neki össze.)

Így azt adom be neki porrá törve, joghurtba keverve, reggel és este is.

A törpicsekek szépen gyarapodnak, nyílik a szemük, fejlődnek és már most szocializálódnak!

Mert minden nap meg kell puszilgatnom őket, duruzsolni nekik. Olyan kis bolyhosak.