Lassulás

Korai ébredést követte egy aránylag gyors összepakolás a még fél sötétben, majd főztem egy kávét a fényeivel cirógató napocska társaságában, amit lelassulva megiszogattunk.

Az előző késő délutáni sütögetés, sült szalonna maradéka jó energiabombának tűnt indulás előtt, így azt megette Bodza.

Majd mint minden helytől, itt is hálásan mondtunk köszönönetet az erdei környezet adta sátorhelynek és legurultunk a fehér murvás útra, hogy 1km után rá forduljunk az aszfaltosra ami bevitt a piciny házakból álló kis faluba, Amareleja-ba.

Rögtönözve útba igazítást kértem itt az első embertől akit láttam.
Egészen a faluig, egy a romákra jellemző, láthatóan összetákolt bódékból álló, egymást sűrűn követő farmok látványa kísért minket. Ide vitt be az út és nem az általam kinézett térképen látható helyre, ahová eredetileg szerettem volna eljutni.

Én vagyok általánosságban a tervező, az úttörő, a navigáció és a minden baj elhárítója IS egy személyben, könnyedén állok szóba az utcán járókelő, helyiekkel akik igen közvetlenek tudnak lenni. Így történt ezen a reggelen is, hogy egy nem ma barnult, de nagyon kedves Portugál harmincas éveiben járó férfitól a megfelelő irányt kérdeztem.

Egyszerűnek tűnő instrukciói nyomán; a szinte csak két házzal elválasztott utcákra mutatva és tanácsolta, - egészen pontosan a harmadiknál a jobbra le fordulást. Azonban volt valami kis hiba így reggel abban az ajánlásban, (talán csak a koffein hiány...), mert a harmadik utca végén felbukkanó férfi maga mögé mutatott, hogy egyel túl, abba az utcába kanyarodjak be, azaz a negyedikben. Négyig már nehezebb elszámolni, gondoltam magamban, mire befordultam az utcába, mely az enyhe völgybe guruló út öröme után, egy kaptatósabb, nagyon hosszúnak érzett felfelé haladást ígért. Ilyen esetekben bele tekerek erővel a pedálba, (persze a kutyával a kutyautánfutóban, a nehezékkel együtt) és kb száz-százötven méter múlva; tekerve a nehezékkel, rá jövök, hogy itt nincs más opció, mint megállni, majd a séta parancsszót kiadni, amire Bodza kiugrik boldogan a helyéről és a meredekség okán én is sétálva tolni kezdem a kerékpárt neki a dombtetőnek.
Ami szó mi szó, nagyon fárasztó a gravitációs erők visszahúzó vonzása miatt.

A Portugál utakról tudni kell azt, hogy igen keskeny, szűkek és hogy még ennél is keskenyebb legyen, a baloldalon, az ott parkoló autók nehezítik meg a szemben, felfelé haladó járművek haladását. Viszont szerencsére itt senki nem az a tipikusan türelmetlen fajta, mint példának okáért Budapesten.
Türelmesen követnek az autósok majd kikerülnek ott, ahol épp nem parkol senki. Sima liba.

Rákanyarodunk az út irányra ami visz bennünket le délnek, a nap már mutatkozik erővel, így 11 órakor már erősen ajánlott árnyékos helyet találni, máskülönben odakozmált emberi szalonnabőrré változhatunk át.

Kicsivel később, ivóvíz felvétel majd bolt járása után, egy árnyat nem igen adó olajfa ligetben álló nagyobb fa alatt heveredünk le úgy 1 óra magasságában. A nap tűz! Erővel. Süti az orrlyukainkat, mint amikor házi sütit sütsz és kinyitod a sütő ajtaját, szembe csap a totál száraz forró levegő. Na ennek ez a fele csupán de hosszú órákon át elszenvedni ezt, cseppet sem emberi és kellemes. Sűrűn isszuk az egyre melegedő vizünket, ami nem igen oltja szomjunkat.

Délután öt óra lesz tíz perc múlva és még most sem enged szorításából a forróság, hogy elinduljunk sátorhelyet vadászni éjszakára. Errefelé a pusztaság és a körbe ekézett olajfa erdők dominálnak csak, a száraz, térdig érő gazos területeken kívül ami egyébként altatóan zizeg, így segítve az alvást.

Ez tipikusan az az idő, amikor a kutyának még csak véletlenül sem szabad az aszfaltra tévedni, mert hólyagos égési sérüléssel kellene klinikára szállítani.
Így úgy döntünk, várunk még azzal este hétig. Csupán helyet váltunk, mert az árnyék ami eddig órákon át védett, elcsúszott tőlünk jobbra, így követtük mi is.

Az mond valamit, hogy ma Bodza egy ültő helyében megivott 1 liter vizet?... Jó.... ebben benne van a reggel kapott és befalt szalonna sóssága is, de na..