Unalmasnak tűnő izgalmas nap vége...

Álmomból felébresztve is kívülről fújnám a napi rutint, annyira belém égett.

A nap indító kávéhoz tűz kell, ha ez meg van, vizet teszek a tűztérre.

Gyors, jól eső reggelit követi az ebédre készülés. Amihez szintén 🔥 szükséges, hogy azon elkészülhessen a fennséges ebéd és egyben a vacsorának való főtt étel.

Közben Jani vízért indul és ha már ott van, boltot is megjárja, beszerzi amire szükség van.

Amíg az ebéd fő addig ruhát mosok, a vizet a tűzön melegítem hozzá. Ha nincs mosnivaló, akkor fát tördelek, aprítok össze. Vagy a renovációt intézem.

Minden napra jut valami ami rutinszerű...

Azonban a tegnapi késő délután más volt, mint az eddigiek.

Jani körülnézett a füge fákon van e mit leszedni róluk. Szerencsések vagyunk, hisz ebben az évben dúsabbak a fák ágai, a mandula is szépen lóg a kis fákon, lesz mit szüretelni ősszel.

Egy teli zacskó fügét sikerült begyűjteni ami nagy dolog!

-S mellesleg van egy kisbárány egyedül az anyával, mondja Jani.

-Nyáj sehol? kérdem én.

-Nincsenek, nem látni őket.

Mivel a hátteremből adódóan tudom mit kell ilyenkor tenni, buzgón indulok Jani és Bodza társaságában a bari és az anya felé, akik okosan elbújtak egy rom épület mögött.

A félnapos bárány összegömbölyödve alszik, békésen legelésző anyja mellett.

Közelebb érve látom, hogy nem halott a pici, kissé erőtlenül emeli a fejét, s néz körül.

Anyja első lábával toppant nagyokat, jelzi, hogy közel merészkedtem. A nyáj már a karámoknál kolompol a nap végére, így nem sokat teketóriázok, a közelemben lévő botot felmarkolom védelmi eszközként ha az anya fejelni akarna, hogy megvédje a kicsinyét.

Szerencsére fiatal anya, így ő is riadt, akárcsak én, aki szólítgatja őket megnyugtató hangon.

A kisbárány alá nyúlok, alig 1,5 Kg súlyú, szépen hagyja, hogy vigyem. Közben az anya izgatottan béget, én utánozom a kicsi hangját így arra jön amerre megyek.

Bár a Bodza bezavar az izgalmas pillanat miatt, így Janival hátrébb, lemaradva követnek. Én pedig erős léptekkel elindulok velük, folyamatosan bégetve az anyának, elindulunk a pár száz méterre található birka karám felé ahol a juhász már terelgeti be a nyájat a kutyái segítségével.

Akad egy pont, ahol a kisbárányt leteszem, azért, hogy segítsen nekem bégetni, mert az anya kissé túl izgatott lett hirtelen és hátra felé kezdett el szaladni ahonnan elindultam velük ahelyett, hogy követne engem.

A kicsi éles hangját hallva szerencsére visszarohan és együtt elindulunk végre a juhászat felé.

Az anyabirkát, kisbari szorosan követi. Én pedig beszélve hozzájuk terelgetem őket hazafelé.

A napos bárány egész energikusan futkározik az anyja hátsó lábai mellett, között. Nem inkább mellett... Majd megint közötte...

Jó kis csapatként majdnem elérjük a célt de a kicsi elfáradt és leálltak. Így felveszem és megmutatom az anyának, hogy itt van nálam így erősen követni kezd, közvetlen a csípőmnél van a feje. Mint valami jó fajta pulikutya.

Kicsit meg is lepődök...

Janiék tisztes távolságból követnek közben.

Juhászunk eközben autóba ül és elindul le a dombról, ahol a karámok vannak. Intek neki. Kiszáll mikor odaérek, s mutatja örömmel a sok kicsi ninot, anyáikkal a dobozos autó hátsó részében, ahová a tőlem át vett kisbari is kerül, s az anya is beugrik.

Majd elköszönt tőlünk és mi vissza sétáltunk boldog, repdeső szívvel, a csodaszép aranyló narancszínű naplemente fényeit élvezve, kibeszélve azt, hogy milyen jó is volt így az amúgy unalmas nap vége. Segíthetünk is a szomszédnak.

Ez az eset akaratlanul is a gyerekkoromat idézte fel, félig szomorú de vidám érzéssel keveredve, kissé keserűen...a lelkemben...